Sziasztok, hosszú-hosszú kihagyás után, ismét jelentkezem, nagyon remélem, hogy az RSS feed-ekből még nem kerültem ki, és egyebek. Egy picit mesélek arról, mi történt velem az elmúlt majdnem egy évben, utána az alábbi "űbercuki" videó apropóján a kutya-gyerek problémáról fogok írni.
Sajnos nem volt időm semmilyen bejegyzésre múlt július óta, mivel mozgalmas nyár és év áll mögöttem. Kijutottam Skóciába az Edinburgh-i roppant patinás egyetemre tanulni, az erre való felvételit intéztem nyáron, valamint jó diákhoz méltóan túl sokat buliztam tanultam az elmúlt évben. Nem mellesleg kutyafajtákban itt sincs hiány, a blökik túlnyomó többségét érdekes módon agarak (többnyire lurcher) és "harcikutyák" (többnyire amstaff) képviselik, de láttam már drótos magyar vizslát (!!!!), angol springer spánielt, border terriert, utonagant és boxert is.
Szóval akkor ahogy a régi mondás tartja, aki a kutyásak és a gyerekeket szereti, rossz ember nem lehet. (persze nem úgy szereti, ahogy a nagymamám kedvenc állata a rántottcsirke, de ezt a gondolatot inkább nem is folytatnám) Azonban akármennyire is édes-aranyos mindkettő, egyet le kell szögezni: a kutya nem játék, a gyerek nem felnőtt. Ez kettő volt, nem baj, lesz még több is. A kutya nem játék, ebből két dolog következik:
- nem lehet elrakni meg elővenni, ha a gyerek épp játszani akar vele, össze kell őket ismertetni, hiszen gondoljunk csak bele, drága elkényeztetett kedvencünk azon nyomban másodhegedűs lesz, amint a csöppség belecsöppen csöppet sem csöpögésmentesen csodálatos családunkba. Az sem elhanyagolható mellékhatás, hogy ha országos barátokká válnak ők ketten, annál szerintem kevés szerencsésebb kezdet képzelhető el egy baba életében.
- A kutya nem játék, azaz vannak fogai, körmei és néha felbosszantja magát. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az összes állatimádatunk ellenére mindig tartsuk szem előtt, a kutya egy állat, ösztönökkel. Soha nem hagyjuk egyedül gyermekünket a kutyával, amíg legalább ugyanakkora méretekkel, súllyal rendelkeznek.
A gyerek nem felnőtt, ebből is több dolog következik
- ne engedjük meg a babának, hogy "nyúzza" a kutyát. Akármennyire is édes, hogy a baba húzza-vonja a Zeb fülét, bőrét, szőrét, ne engedjük meg neki, mint ahogy akkor is rászólnánk, ha a szomszédnéni orrát, nyakláncát, szilikonvarratát piszkálná. Nagyon fontos, hogy a gyerek megtanuljon bánni a kutyával, ez a későbbiekben is jól jön, természetesen.
- a baba immunrendszere még nem annyira kifejlett, mint egy felnőttnek, ezért nagyon figyeljünk oda, hogy a kutya mindig tiszta legyen, amikor a gyerekkel találkozik. Persze nem kell túlzásba vinni, tapasztalatom szerint pedig éppen az utóbbi szokott lenni probléma lenni. Higgyétek el, az utcán ugyanannyi bacilust szed össze a drága gyermek, mint amennyi a kutyáról rámegy. A cipőnk talpa, a pulóverünk sem biztonságosabb sokkal, mint a kutya nyelve. Természetesen amíg a babát nem vinnénk ki az utcára de még a szobából sem, addig a kutyust se engedjük közel, de amint elért a mászós korszakot, a játszóteres, szemétben turkálós, babakocsiban metrózós korszakot, nyugodtan engedjük, hogy a kutyánkat is megtapogathassa. Persze a videóban látható mód picit drasztikus, azért nem kell a kutya-baba nyelvescsókot promotálni. A nagyapám mindig azt mondta, évente egy kiló koszt meg kell enni, hogy egészségesen fejlődjön az immunrendszerünk.
Most egyelőre ennyi kezdésnek, remélem lesz időm további bejegyzésekre is.