A most következő kiskutyák is főként a távoli ázsiából származnak, és egyre népszerűbbek Magyarországon is. Az egyik csoport az extrém kinézetéről híres meztelenkutyák, a másik pedig a tibeti ölebek.
Nagyon érdekes kutyák, és nem csak a szőrtelenség az egyetlen furcsaságuk. Kevesebb foguk van, mint a többi kutyafajtának, és ami szerintem a legérdekesebb, hogy vannak izzadságmirigyeik, ezért nem csak lihegnek ha melegük van, hanem izzadnak, mint a lovak. (Amúgy a nyakukon, a lábukon és a farkuk végén lévő szőr miatt a kinézetük is hasonlít egy nagy pici póniéhoz.) Nagyon érzékeny állatok, körülbelül annyira, mint egy embergyerek. A bőrük kiszáradhat, leéghet a napon, könnyen megfázhatnak, stb.
Az FCI csak a Kínai meztelenkutyát (képen) ismeri el önálló fajtaként, de ezenkívül létezik még a Mexikói meztelenkutya, és a Perui meztelenkutya.
Az eredetükről nem sokat tudni, annyi bizonyos, hogy már több, mint 1000 éve léteznek. Valószínűleg Afrikában jöhetett létre először ez a szőrtelen génmutáció (akárcsak valószínűleg az embernél is, nem?) , ezután vihették magukkal a kínai hajósok magukkal, hogy ott aztán kéz-, láb- vagy akár ágymelegítőnek használják őket. A kutyáknak amúgy is 39-40 fok körüli a testhőmérsékletük, de a meztelen kutyák még ennél is forróvérűbbek :). A mai mértetére is ekkor csökkent le a Kínai meztelenkutya, igazodva ezzel a kínai szépségideálhoz. Meg is ették a távol keletiek, húsa igazi ínyencségnek számított. A dél-amerikai meztelenkutyák a kínai rokonai (ebből is látszik, hogy nem Kolumbusz Kristóf fedezte fel az Újvilágot), ám ők rövidszőrűek a nyakukon, és nagyobb testűek is. Mindhárom fajtának van egy szőrös változata is, ez nem is igazán változat, egyszerűen ezen kutyák géntérképe végül olyan kombinációját tárolta el a mutálódott és a nem mutálódott géneknek, hogy mégiscsak nőtt szőrük. Persze attól még az ő kölykük lehet szőrtelen. A Kínai meztelenkutyának a szőrös változata hosszúszőrű, és púderpamacs a neve, a mexikói és peruinak pedig rövidszőrű. Nem is szabad két szőrtelen egyedet pároztatni, mert ha két recesszív szőrtelenséget hordozó gén összetalálkozik, akkor a kölykök már gyakorlatilag életképtelenek lesznek.
5. Tibeti ölebek
Ide négy kutyafajta tartozik az FCI besorolása szerint, én azonban az egyiket, a Tibeti spánielt most kiveszem, mert ilyen mélységben már írtam róla, és egy másik csoportba soroltam. A másik három azonban olyan szorosan összekapcsolódik, hogy csak na!
A tibeti fennsíkon már 2300 évvel ezeőtt is éltek hosszúszőrű, kistermetű pásztorkutyák. Meg ugye emberek is. Tudvalevő az is, hogy tibetben élnek a tibeti kolostorkban a tibeti buddhista szerzetesek. És ahogy mi sem, ők sem lehettek meg kutya nélkül. Tibetben a szerzeteseken kívül pásztorok éltek. Ma sincs ez másképp, egy-két serpa és turista talán. Nos régen a pásztoroknak voltak pásztorkutyáik. A szerzetesek nem voltak vegetáriánusok, így ettek néha birkát is, vagy jakot, vagy ami ott magasan megél. Ezt a pásztoroktól szerezték be. A pásztoroknál születtek pásztorkutyák. Néha túl kicsik. Ezeket odaadták a szerzeteseknek, a szerzetesek pedig a náluk született túl nagy kutyákat adták oda a pásztoroknak. Nem pénzért, ugyanis a buddhizmus a reinkarnáció miatt (is) tiszteli az összes többi életformát. A nagyobb kutyák voltak a Tibeti terrierek, a kisebbek pedig a Lhasa Apso-k (képen). Mellesleg, a szerzetesek úgy tartották, hogy a nem annyira szerzetesi életmódot folytató társaik, akik nylván nem jutnak el ebben az életükben a nirvanába, lhasa apso-ként fognak újjászületni.
Egyszer valamikor, valahogyan pár Lhasa apso eljutott Kínába, ahol pekingi palotakutyákkal keresztezték őket, így jött létre a Shi-tzu, ami manapság a legnépszerűbb a három tibeti kutya közül.
