Magyar kutyafajták sorozatunk követező részében hazánk egyik majdhogynem címerállatáról, a puliról lesz szó.

A pulit valószínűleg a nomád magyarok hozták be a Kárpát-medencébe még a messzi keletről, ezer éve. Azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy a fejta geyedi ismertetőjele a zsinóros (néha nemezes) szőrzet. A Bergamói juhászkutyának van még hasonló, de az inkább nemezes mint zsinóros, és az sem a test minden részén. Na meg persze a Komondornak, de az is a miénk. Csodálkoznék, ha nem lenne rokonsági kapcsolat a két kutyafajta között. Nos, a puli szőre kölönleges. Tökéletes véelmet nyújtott a kies sztyeppeken a farkasok, medvék, hideg, meleg, eső, nap ellen. Vízlepergető, hő- hó- fagy- és harapásálló, igazi vértezet. Job, mint a mai termópulcsik, amit a sícicababák és a gizdacsávók hordanak a fránsziá álpökban. Ráadásul jó álca is, ugyanis az ösmagyaroknak nem ám olyan birkáik voltak, mint a mostani tipikus barikák, hanem úgynevezett Racka-juhokkal rótták a pusztaságokat. Ezeknek a Rackáknak pedig pont olyan raszta szőrük volt, mint a mi pulinknak (és komondorunknak). Képzeljük el, mit gondolhatott az a farkas, aki a nyájra támadt, és a "birka" visszaharapott...
Amúgy nem csak fekete puli létezik. Sokan hallottak már a fehérről is, de van ám még szürke(azaz fakó), maszkos fakó, és amit nem igazán hiszek, zsemleszínű is.

Egy kis golyó, mind kinézetre, mind temperamentumra. Szereti, ha figyelik, ha látják, hoy ő most éppen dolgozik/ugat/keménygyerek. A gazdjával szoros viszonyt tart fönt, ám az idegenekkel szemben bizalmatlan. Persze pulja válogatja.

Ja, és ne gondoljuk hogy a jó öreg pásztoraink egy álló nap a puijuk szőrét tépkették, olajozták, fésülgettk, hoyg az szép zsinóros legyen... Ugyanúgy enyírták tavassza a kutyákat, mint a birkákat szokás!