A Deutscher Wachtelhund azon ritka fajták egyike, amelyet még ma is szinte csak az eredeti "munkakörében" használnak. Ez egy vadászkutya, azonban mivel többféleképpen is vadásztak vele, egyrészt a spánielek, másrészt a vízikutyák csoportjába tartozik. Németül ezt a típusú vadászkutyát Stöberhund-nak hívják, ami magyarul kajtatóebet jelent. A Fürjészeben kívül még a Cocker spánielek (angol és félig meddig az amerikai) valamint a Springer spánielek (angol és welsh) tartoznak ide. Tulajdonképpen a következőképp vadásznak a Stöberhundokkal: Egy vadász, egy kutya a bozótosban, kutya szimatot fog, be a sűrűbe, vadat felhajtja, vad kiugrik, vadász lelövi, kutya visszahozza. (nem szarvasokra meg vaddisznókra vadásztak velük, szóval albírják az állatot:). Az FCI besorolása szerint a 8. fajtacsoport 2. szekciójába tartozik, ahol szintén a spánielek vannak többségben.

 A vadászati szakkönnyvekben már századokkal ezelőtt írtak hasonló kutykról, mint a fürjészeb. Az irányított és dokumentált tenyésztés azonban csak a századfordulón kezdődött. A fajta "atyja" Lord Auguta  volt, aki Staufenbergben (Bajorország) élt. A tenyésztéshez jó vadászösztönű szukákat erestek, a legtöbb ilyen állat szintén bajor vadászoktól származott. Ekkor leginkább egyszínű barna, és barna-fehér foltos kutyák születtek, az utóbbiaknál különlegességként vörös foltok a fejen és a lábakon. 1838-ban egy Baby nevű szuka révén került a vérvonalba a barna-spriccelt szín. Rudolf Frieß, akinek a kutyái a tenyésztési irányt még évszázadokkal később is meghatározták, kezdte el külön tenyészteni a barnát és a barna-spriccelt színváltozatot, aminek érdekes módon más következménye is lett: a barna színváltozat inkább messzebb hajtja a vadat a kzdájától, önállóbban, míg a barna-spriccelt a vadászhoz közel. Ez a megkülönböztetés ma azonban már nincs, azonban keverni a két színt most sem lehet.

Alapvetően a springer spánielekre és a szetterekre hasonlít, azonban a teste hosszabb, a fülei nagyobbak, valószínűleg kopóvér is csörgedezik az ereiben. Mint szinte minden vadászkutya, jól kijön a fajtársaival és az emberekkel is nagyo barátságos. Nagyon erős a vadászösztöne, hiszen még ma is leginkább vadászatra használják, nem érezné jól magát családi kutyaként. Nem csak erdőben és bozótosban, de a vízben is vadásznak vele.