Az Erdélyi kopó a Magyar vizslával és a Magyar Agárral együtt a három hazai vadászkutyánk egyike. Régebben elvétve lehetett vele találkozni, manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Fekete színével, lógó füleivel s egész testfelépítésével nagyon hasonlít a a nyugati kopókhoz, mégsem tőlük származik. 

Még eleinkkel együtt az Ural lábámál alakult ki, onnan hoztuk magunkkal a vándorlásainksorán, majd elepedett meg velünk a Kárpát-medencében. Leginkább a hegyi vadászatokon használták, egydedül vagy párban vadásztak, messze a gazdától, úgy hajtották a zsákmányt elé. (Egyik ismerősöm Erdélyi Kopója nemrég egy kiránduláson elszaladt, majd az ismerősöm csak azt vette észre, hogy három szarvas rohan felé, mögöttük Lecsó, a kopó. Szegény kutya biztosan nem értette, miért nem nyilazta le őket a gazda, meg lett volna az aznapi vacsora). Kétféle változatban tenyésztették, a hosszúlábú típussal (képen) leginkább az akkor még honos Európai Bölényre, medére, szarvasra vadásztak, a rövidlábúval pedig rókákra, nyulakra.

Sajnos a XX. század elején majdnem kiirtották a kopókat a Magyar agarakkal együtt, mert Romániában a Ceausescu-időkben dúvadnak minősültek, és az "állam" fizetett minden egyes leölt példányért. (A magyar vizsla is csak azért menekült meg, mert a tenyészbázisa Magyarországon volt.) A hosszúlábú Erdélyi Kopó létszáma igencsak megcsappant, a rövidlábút pedig úgy tűnt, sikerült kiirtani. Nemrég azonban néhány tenyésztőnél felbukkantak kutyák, melyek a hosszúlábú háromszínű erdélyi kopóktól származnak, mégis rövidlábúak és zsemleszínűek, sőt nemrég megszületett az első homogén rövidlábú erdélyi kopó alom, így lehet, hogy a hivatalos FCI álláspontot is módosítani kell, mert mégis megemenekült a fajta ezen típusa a kihalástól.

Bátor és komoly kutyák, a vadászatban önállóak és kitartóak. Olyannyira hogy a pár éve megrendezett Bécs-Budapest maratonon is elindult pár futó velük.