Végül, de nem utolsó sorban Magyarország legritkább (elismert) kutyafajtájáról lesz szó, a Mudiról. Sokmindenben különbözik a többi magyar juhász- és hajtókutyáktól, mind történetében, mint megjelenésében. Egészen különleges kis jószág ez a Mudi, kár hogy olyan csekély népszerűségnek örvend.
Magyarországon a XIX-XX. század fordulóján indult el az ellenőrzött tenyésztés, a legtöbb magyar fajtának ekkor írták le a standardját, a mudi fölfedezése azonban a húszas évekig váratott magára.
Ekkor fedezte fel a balassagyarmati múzeum igazgatója és polihisztora, Fényes Dezső, hogy a pásztorok által csak hajtókutyának nevezett kis fekete, rókaorrú, göndörszőrű kutyák, olyannyira egységes küllemet mutatnak, hogy akár egy fajtának is nevezhetők.
Kialakulásának története erősen vitattott, alapvetően kétféle nézet létezik. Az egyik, hogy a mudi olyan 100-200 évvel ezelőtt néhány felálló fülű puliból és az országba behozott spicc-szerű kutyákból alakult ki.
A másik elmélet szerint a Mudi, hasonlóan a hozzá megszólalásig hasonlító Horvát juhászkutyával elgyütt testesítették meg az ősi Kárpát-medencei (magyar) terelőkutyát, és belőluk alakult ki többek között maga a puli is.
A Második világháborúban majdnem az összes egyed odaveszett, azonban Dr. Balássy Zoltánnak köszönhetően mégis újjáéledt a fajta, kicsit kisebben és kevesebb színváltozattal. Azonban manapság újra láthatóak mindenféle különleges színű mudik, melyek közül a legtöbb ízig-vérig magyar mudi-szín:barna, barna-cifra, cifra (blue
merle), fakó (sárga), fehér, fekete, hamvas (kék), hamvas-barna (izabella), néhány azonban más fajták befolyásának köszönető (fekete-cser, maszkos-fakó, stb.).
A mai napig ritka fajta, Magyarországon az agility-nek köszönhetően (melyben kitűnő) kissé megemelkedett a számuk, de határainkon kívül alig látni.
Szőre göndör, megjelenése általában véve arányos. Betegségektől (népszerűtlenségének köszönhetően) mentes. Aktív, hangos kutya, de viszonylag könnyen engedelmességre tanítható.