A végére maradtak azok a spánielek, amelyekről nem is gondolná az "átlagember", hogy azok.
4: Szetter típusú spánielek
A szetterekről már írtam, meg azt is, hogy néhány spániel egész szetteresen néz ki. Ez tulajdonképpen 3 fajtát jelent. A Picardai spánelt (képen), annak tulajdonképpeni változatát, a Picardai kék spánielt, valamint a szintén Picardiából (ÉNY Franciaország) származó Francia spánielt. Utóbbi ma már felépítésében is más, de ez a vérvonalak különállóságának, és nem a származásbeli különbségnek köszönhető. Mindhárom fajta gyakorlatilag vizslaként dolgozik, az FCI besorolása szerint nem is a spánielek, hanem a vizslák közé tartoznak. A picardaiaiakat 90 éve tenyésztik külön, a kék picardai eredetileg inkább fekete volt, de amikor ez a szín elkezdett kimenni a divatból, a tenyésztők áttértek a kékre. Mindhárom fajta a francia királyi udvarban volt igen népszerű, és mai is egyre kedveltebbek, elsősorban nyugodtságuknak köszönhetően. Legmagasabb a picardai spániel, legalacsonyabb a francia spániel.
5: Vízispánielek
A vízikutyák és a spánielek között helyezkednek el félúton, ha ugyan lehet ilyet mondani, hiszen általában a spánieleket is használták vízi munkára, és a vízikutyákat is kajtatómunkára. Én mégis három vízispániel-fajtát határoztam meg. Az Ír vízispánielt (képen), az FCI által nem elismert Amerikai vízispánielt és a nagyon ritka, francia Pont Audemer-i spánielt. Az Amerikai vízispániel gyakorlatilag az ír vízispániel egy amerikai változata, pontosabban mindkét fajta a már kihalt Angol vízispánielből alakult ki. A Pont-Audemer-is spániel az azonos nevű francia régióból származik, valószínűleg az őse között szerepelhetett a barbet, az uszkár, és a Picardai spánielek is. A Második Világháború után nagyon kevés maradt belőlük, ezért Ír vízispánieleket kereszteztek be a fajta megmentéséért. Ma is nagyon kevés egyed van belőlük, a kihalás veszélye fenyegeti a populációt.
6: Ölebek
Ezek a spánielek mára már leginkább társasági kutyaként funkcionálnak. 4 törpespániel-fajtát ismer el a FCI, ebből kettő angol, kettő francia, és páronként erős rokonságban állnak egymással. Legismertebb képviselőjük a Cavalier King Charles spániel (képen), mely tulajdonképpen a King Charles spániel régebbi típusának megfelelője. I. és II. Károly kedvelt kutyái voltak ezek a kis spánielek, és egyre népszerűbbek lettek az egész országban. Sajnos a népszerűség, mint mindig, a kinézet extrémebbé válását eredményezte (többek között a japán csinnel való bekeresztezés miatt), így jött létre a mai King Charles spániel. 1926-ban egy amerikai, Roswell Eldridge pénzdíjat tűzöt ki annak, aki egy hosszú orrú king charles-t mutat neki, olyat, amilyet Van Dyck I. Károlyról festett festményén a király mellett látott. Evvel a kutyával kezdődött meg a mai cavalier tenyésztése. Ez a kis kuya nagyon népszerű, különösen Angliában. A francia oldalon is megtörént a spánielek "ölebesítése", itt még kisebb kutyák alakultak ki, a Papillon (pillangó) és a Phalène (éjjeli lepke). A két fajta gyakorlatilag csak a fülük állásában különbözik egymástól. Míg az előbbinek álló füle van, az utóbbinak lógó. A papillon a népszerűbb, de a phalène a korábbi típus. Már Tiziano festményein is látni ilyen kutyákat, de XIV.Lajost is sokszor festették le kedvencei társaságában. Néhány helyen ezt a két fajtát Kontinentális törpespánielnek nevezik.
7: Nem spánielek
Ide a már leírt Tibeti spániel és Japán spániel tartozik, melyek a nevükben ugyan spánielek, de genetikájukban inkább a pekingi palotakutyához hasonlítanak, vérbeli társasági kutyák.
