Mivel a posztok között a palotapincsis bejegyzés a legnépszerűbb, ezért most a Pekingi palotakutya rokonságáról, a társasági kutyákról, avagy ölebekről fogok írni. Viszonylag könnyű a dolgom, mivel az FCI besorolása szerint is egy fajtacsoportba, (a kilencedikbe) tartoznak, ezen belül 11 szekció van elkülönítve. De írni fogok még a nem elismert ölebekről is.
1: Bichonok
A "bichon" szó francia eredetű, a bichonner igéből származik, amely jelentése kényeztetni, elkényeztetni. Ez teljesen igaz arra a 6 fajtára, amik beletartoznak a csoportba. Feladatuk csak annyi volt, hogy elviseljék úrnőik kényeztetését. Olasz és francia eredetűek, és szinte mind fehér és puha szőrű. Csak a Kis oroszlánkutya (petit chien lion, löwchen) és a Havannai pincs (Havanese) nem teljesen fehér. Az előbbi leginkább szürke színű de bármely szín illetve színkombináció megengedett, és hasonlóan az Uszkárhoz, a Löwchen kiállítási nyírása is oroszlánfazonú. Már a XII. századi Amiens-i katedrálisan lehet látni két kőbe vésett Kis oroszlánkutyát. A Havanese alapszíne fehér, de megengedett foltokban más halvány színek előfordulása (leggyakrabban az úgynevezett havanna-barna, azaz dohánybarna), az apró fekete foltok még elfogadhatóak. Ez a kiskutya a Földközi-tenger nyugati medencéjének partján alakult ki, majd olasz kereskedőhajókkal jutott el Kubába. A leggyakoribb bichon fajta Magyarországon a Bolognese (képen), mely eredete összefonódik a Máltai selyemkutyáéval. Már Arisztotelész is emleget egy kiskutyát canes melitenses néven, ahol azonban a "màlat" szó nem a szigetországot jelenti, hanem az ekkoriban a Földközi-tenger térségében nagyon gyakori kikötőket. Ebből a kikötő szóból származik a mai Málta neve is. Akkoriban ezek a kiskutyák olyan értékesek voltak, hogy királyok ajándékozták egymásnak. Többek között így jutottak el Bolognába és Belgiumba is, ezért az észak-francia és belga tartományokban kialakult típus a Bichon frisé-nek, azaz a göndör szőrű bichonnak nevezték (az előbbi pedig ugye a bolognai pincs), melynek talán legjellegzetesebb testrésze a fején található szőrkorona, amelyet a kiállításokra úgy fel tudnak tupírozni, akár egy Tina Turner frizurát. A legkésőbb elismert fajta a Coton de tuléar, mely azonban már annál jóval korábban ismert volt Franciaországban, ahová a madagaszkári gyarmatokról hozták be ezt a szintén fehér kiskutyát. Apróbb foltok itt is megengedettek, de nem olyan gyakoriak, mint a Bolognai pincsnél.
2: Uszkárok
Ugyan az FCI a társasági kutyák közé sorolja őket, nem erre lettek kitenyésztve, mint a bichonok. Alapvetően vízimadarak vadászatára alkalmazták őket (az angol neve caninche a francia cane szóból ered, melynek jelentése nőstény kakukk, tojó), ám az tényleg igaz, hogy ma már leginkább ölebek. Az óriásuszkárt (képen) használják néha őrző-védő munkára, de vadászatra gyakorlatilag egyik típust sem. Az eredetete azonos a Barbet-ével ( a barbet jelentése hím kakukk), de már nagyon régóta külön tenyésztik őket. Az uszkárt (avagy pudlit, mely az angon poodle szóból jön, mely szintén uszkárt jelent), 3-féle méretben (toy, közép, óriás) , és rengeteg színváltzatban tenyésztik. Létezik egy, csak az uszkárra jellemző szín, az apricot (képen), bár szerntem az apricot uszkárok színe inkább az őszibarackra, mint a sárgabarackra hasonlít. Létezik zsinóros szőrű uszkár is, ám ez közel sem olyan népszerű, mint a göndör szőrű.
