A magyar kutyafajták sorozat következő részében a Komondor mellett méltatlanul kevés reflektorfényt kapó, de ugyanolyan értékes kutyáról, a Kuvaszról lesz szó.

 Angol Bulldog, vagy Bulldog. Ez az a fajta, amit ma elrettentő példaként szoktak az ovisoknak mutogatni, mint a nyáladzó nyomottorrú, ronda kutyát. Bulldog volt "Spike" is, a kutya a népszerű Tom és Jerry rajzfilmekben. Természetesen nem ilyan karikatúra-szerű a mai Angol Bulldog, de az tény, hogy nem tudna a vadonban elélegélni. Persze nem is kell neki,mert noha a 2. fajtacsoportba van sorolva, mégis inkább ölebként tartják manapság számon.

 Ugyanúgy, ahogy minden molosszusnak, ennek a fajtának az ősei is az ókori molosszusoktól származtak ( itt és itt írtam róluk), majd kerültek Angliába. Azon azonban már vitatkoznak, hogy a bulldogból alakultak ki az Angol Masztiff , vagy a a Masztiffból és a Mopszból lett a Bully. Mindenesetre leginkább mészároskutyaként tevékenykedett, mellékállásban kutyaviadalokon harcolt, némelyik bulldog pedig belekóstolhatott a vadászatba is. Azonban a XIX. század 30-as éveiben betiltották a kutyaviadaloka, így ezek csak illegálisan működtek tovább, leginkább a szegény londoniak körében. Mivel a viadorkutyákat a kiállításokra sem engedtk be éltalában, ezért tényleg csak a szegényebb rétegek körében volt népszerű, ők viszont nem engedhették meg maguknak, hogy egy 50-60 kg-os kutyát etessenek, ezért a bulldog "összement". Nemsokára fölfedezte magának a fajtát polgárság is, de mint érdekes társasági kutyát, elindult a küllemre való tenyésztés, ami (mint szinte minden fajtánál) a külső ismertetőjegyek eltúlásához vezetett. Sajnos ma már ott tartunk, hogy egy kiállítási Angol Bulldogot nyáron nem lehet sétltatni, mert hőgutát kap, a párzásra nem képes a kan a súlyához képest gyenge szíve és kifacsart ízületei miatt, a kölykök nem tudnak természetes úton megszületni mert a nagy fejük nem fér ki a szülőcsatornán, és szopni sem tudnak a kiskutyák, mert olyan rövid az orruk, hogy nem tudnak elég vákuumot képezni. Szerencsére nem minden bullinál ez a helyzet, de a nagytöbbségüknél igen. Így ez a kedves bohókás kutya lassan önmaga karikatúrájává vált. Vannak kezdeményezések, amik célja a fajtát kicsit az egszségesebb külső felé tenyészteni, valamint kialakítottak egy régi-új fajtát, az Old English Bulldogge-ot, ami a régi Angol Bulldog kinézetét hivatott visszaállítani. Ezt a fajtát az FCI nem ismeri el.

Ez most még az előző ilyen témájú posztnál is hosszabb lesz, elsősorban nem végigböngészés céljából írom, lehet rajta keresgélni, hova tartozik egyik-másik kutyafajta.

Az Erdélyi kopó a Magyar vizslával és a Magyar Agárral együtt a három hazai vadászkutyánk egyike. Régebben elvétve lehetett vele találkozni, manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Fekete színével, lógó füleivel s egész testfelépítésével nagyon hasonlít a a nyugati kopókhoz, mégsem tőlük származik.

 És ez nem akármilyen hír, hiszen ahogy az index cikk is megírta, Magyarországon sokkal kevesebb a havas napok száma, mint mondjuk Ausztriában, ahol az idei VB megrendezésre került.

Verla Zsófia, aki a magyarok között nem számít kezdőnek, az FISTC (Fédération Internationale Sportive de Traineau a Chiens) által rendezett szánhúzó-világbajnokságon a harmadik helyen ért célba. Ez a szervezet csak az FCI által elismert kutyafajtáknak szervez versenyt (fajtánként külön futamok vannak), Verla Zsófi kutyái saját tenyésztésű illetve import Szibériai Huskyk. A képen is látszik, hogy ennél a fajtánál (is) mennyire eltér a versenyvonal a show-tenyésztéstől.

A lány Magyarországon edz, quaddal, tehát a győztes olasz és második német fogattal szemben jelentősen nehezebbek az edzés feltételei itthon. 4 szánhúzó fajtával szoktak versenyezni, (Szamojéd spicc, Grönlandi kutya, Alaszkai Malamut, Szibériai husky), ezek közül a huskyk a legfürgébbek.

Azonban más versenyeken lehet külön modern, direkt ezekre a versenyekre tenyésztett kutyákkal is futni, példa erre az Alaszkai Husky és a Seppala kutya. Ezen kívül egyre népszerűbbek a vizsla-szánhúzó keverék, ún. hound fogatok, melyek nagyon gyorsak, de érzékenyebbek is az időjárás viszontagságaira is, ám ez a letöbb versenyen ma már nem számít.

Gratulálunk, az egész magyar kutyás társadalom büszke rád!

Mint minden fajtacsoportban, így a terrierek esetében is a közöpes termetű típusok voltak először. Ezekből a kutyákból alakították ki a kisebbeket és a nagyobbakat, no meg a mi esetünkben a bulldogosokat.

2. Közepes termetű (rövidlábú) terrierek

 Többségében Nagy-Britanniából származnak a közepes terrierek, van még egy Ausztrál, egy Cseh és egy Japán, de mindhárom Brit ősökre vezethető vissza, és vadászatra nemigen használják őket. Stílszerűen a nevük Ausztrál terrier (Cairn és Yorkshire terrierből),  Japán terrier (Foxi) és Cseh terrier  (Sealyham és Skót terrierből).A Parson Russel terrier "kisöccse", a Jack Russel terrier fajtagazda országa is Ausztrália, ám ez a kutya bőven Angliából származik. Manapság talán a legnépszerűbb a közepes méretű terrierek között.Rajtuk kívűl van még a Norfolk és Norwich terrier páros (érdekes, hogy Norwich városa Norfolk megyében található), melyek Angliából származnak, a Sky terrier Sky szigetéről, valamint a skótok. Mellesleg a legtöbb közepes terrier a Skót felföldön alakult ki, ami nem véletlen, hiszen ott rengeteg a nyúl, pocok, nyest, stb., amikre a terrierekkel vadásznak. Természetesen létezik a skót terrierek között egy kutya, aminek a neve a Skót terrier (képen), mellesleg George W. Bushnak is ilyen fajtájú az kutyája, Barney. Ezen kívül a felvidéken honos a Cairn terrier, melynek fehér színű egyedeiből alakult ki a ma népszerű West Highland White terrier. A romantikus elnevezésű Dandie Dinmont terrier is a skótok kutyája, neve Sir Walter Scott egyik regényében bukkant fel először. Van még és egy szem welszi bárd, a Sealyham terrier., emi leginkább egy fehér skót terrierre emlékeztet.

3. Miniatűr terrierek

 Nem sok fajta tartozik ide, pontosabban három, ebből az egyik mindenki számára ismerős, a Yorkshire terrier. Jól nézze meg mindenki, mert egy Yorkie _ilyen_, és nincsen belőle sem miniatűr, sem nagyobb változat. Le lehet vágni a szőrét, de attól még ilyen marad, úgyhogy senki ne engedje magát becsapni keverékekkel. ersze nyilván ők is aranyosak, de ha valaki fajtiszta kutyát szeretne, akkor igencsak csalódás, hiába mond a "tenyésztő" akármit. A másik angol miniatűr terrier az Angol toy terrier (képen), amit társasági célra tenyésztettek ki. Éppúgy, ahogyan az Ausztrál Silky terriert a Yorkie-ból és  fent említett Ausztrál terrierből.

4. Bull-típusú terrierek

Ide is három terrier tartozik, mindhárom nevében benne van a bullterrier szó. Az egyik maga a Bull terrier, normál és miniatűr változatban. Sokan keverik az Amerikai pit bullterrierrel, az ilyen fajta szerelmeseinek nagy bánatára. A bullterrierek legfőbb ismertetőjele  a baltaszerű fejük, ami a legtöbb embernek nem tetszik, de szerintem amint megismerünk egyet, rögtön a szívünkbe zárjuk. Visszatérve a pitbullra, ezt a fajtát az FCI nem is ismeri el, csak a közeli rokonát, az Amerikai Staffordshire terriert. Hozzájuk nagyon hasonlít a képen látható Staffordshire Bull Terrier (képen), bullterrier méretű, staffis fejű, és nagyon bolond valamint izgága kutya. nem veszélyesek ők, csupán egy kicsit több "gyengéndségre" vágynak mint más fajták. De erről bővebben itt írtam.

 Előzmény itt.

Írtam már az Fédération Cynologique Internationale-ról, mint a nemzetközi kutyázás egyik alapintézményéről. Ez a szervezet "rendszerezi" a kutyafajtákat, és amikor én is egy fajtacsoportról írok, többnyire az FCI besorolását használom. De magáról a rendszerről még nem írtam. Nos, íme.

Alapvetően 10 fajtacsoportban  vannak elosztva az FCI által elismert kutyafajták. (Ezenkívül még van egy külön csoport az épp elismerés alatt álló kutyafajtáknak, de ezek természetesen bele fognak integrálódni a már létező 10 fajtacsoport egyikébe).Nem igazán lehet megmondani, hogy potosan mi alapján vannak a kutyák osztályozva. Maguk a fajtacsoportok talán használati mód szerint, az alcsoportok méret, származási hely vagy szintén használati mód szerint, végül pedig a fajtagazda ország szerinti "al-al" csoportok vannak. Némelyik fajtacsoportban beiktatak még egy szintet az alcsoportok fölé, ezek egyedi beosztás szerintiek. Némelyik fajtánál külön írják a szín- illetve a szőrváltozatokat, némelyik fajta pedig egy egész fajtacsoportot kitesz. Legegyszerűbb, a táblázatba foglalom, ez úgy is bevett szokás :P.
A beosztási fokok nevei:
fajtacsoport-szekció-(alszekció)-fajtagondozó ország-fajta-(színváltozat)

Zárójelben az FCI által jelzett regisztrációs szám.

Kicsit össze-vissza van, de nagyon nehéz ezt a Javascript-es szövegszerkesztőt használni. Amiről már írtam, azok a fajták "linkesítve vannak".

Először jöjjenek a Pásztor- és Juhászkutyák:

 I. Pásztor- és hajtókutyák (kivéve a svájci hegyikutyák)
   A., Juhászkutyák
        1. Ausztrália: Australian Kelpie (293) [Ausztrál Kelpie]  
        2. Belgium: Chien de Berger Belge (15)[Belga Juhászkutya]
                       a) Groenendael
                             b) Laekenois
                             c) Malinois  
                       d) Tervueren  
                     : Schipperke (83)  
       3. Csehszlovákia (Szlovákia): Ceskoslovenský Vlcak (332) [Csehszlovák Farkaseb]
       4. Horvátország: Hrvatski Ovcar (277) [Horvát Pásztorkutya]
       5. Németország: Deutscher Schäferhund (166) [Német Juhászkutya]
       6. Spanyolország: Ca de Bestiar - Perro de pastor mallorquín (321) [Mallorcai Pásztorkutya]
                            a) Rövidszőrű
                            b) Hosszúszőrű
                             : Gos d'Atura Catalá - Perro de pastor catalán (87) [Katalán Pásztorkutya]    

 A kutyatársadalom egyik legforróvérűbb csoportjáról lesz most szó, a terrierekről. Általában kisebb termetű kutyák, hiszen a föld alatt rejtőző állatok elfogására lettek kitenyésztve (innen a nevük, terrier, mint terra, azaz föld). Többségük kicsi, mokány, erős csontozatú kutya, aki bátroságban, harci kedvben és játékosságban fölveszi a versenyt bármely más kutyafajtával. A vadászkutyák sorozatban összefoglalóan írtam a terrierek fajtacsoportjáról (FCI besorolás szerint ez a 3.), de most egy kicsit részletesebben fogok foglalkozni velük. Az FCI fajtatípusok besorolását  vettem alapul, ami ebben az esetben leginkább méret szerint csoportosítja a terriereket. Így megkülönböztethetünk magas, alacsony és törpe méretű, valamint bull típusú terriereket.

1. Magas (hosszúlábú) terrierek

Mint a nevük is mutatja, ide a magasabb terrierfajták tartoznak, így a legnagyobb terrierként számon tartott Airdeale terrier (képen). Ugyan az Orosz fekete terrier még az airdeale-nél is nagyobb, ám nem teljesen terrier, hiszen már a kezdetektől örző-védő és rendőrkutyaként használták, bár igaz, hogy az airdeale az ősei között van. Személyes kedvencem az Ír terrier, mely egy elegánsabb megjelenésű, mégis kevésbé népszerű terrier. Létezik még a Welsh terrier, mely gyakorlatilag az airdeale kicsinyített mása (mint ahogyan Wales is Anglia kistestvére), természetesen az elmaradhatatlan foxterrier, sima- és drótszőrű. Mellesleg a sima szőrű foxterrrier az "eredeti" változat, hona manapság a drótos foxik jelentik sokaknak a fajtát. Gyakorlatilag az összes (nagy) terrier a Brit szigetekről származik, a fentieken kívül még létezik a valószínűsíthetően bárány ősökkel is rendelkező Bedlington terrier, ami inkább ölebként használatos manapság, az észak-angol tóvidékről származó Lakeland terrier, a Skócia és anglia hatrán kialakult és a közelmúltban majdnem kihalt Border terrier, a Manchesterből érkezett Manchester terrier, és a John Russel lelkész által kialakított fajta hosszúlábú változata, a Parson Russel terrier. A szomszédos Írország sem csak az Ír terriereket adta a világnak, ott van még a szalmaszínű Soft Coated Wheaten terrier, a Kerry megyéből származó érdekesen kék színű Kerry Blue terrier, és a Glen of Imaal ír megyben kialakult terrier, melynek neve -meglepetés- Glen of Imaal terrier. Mondjuk ez utóbbi nem igazán magas terrier, nem tudom miért ide sorolták be. Úgy, ahogy a szintén ebben az alszekcióban található német Jagdterrier sem igazán nagydarab, noha termszetesen a temperamentuma fölveszi a versenyt a nagyokéval. Ezeken kívül még érdekes módon Brazília a hazája egy magas terriernek, a Brazil terriernek, ez azonban fiatal fajta, a XIX: században beozott Jack Russel terrierek (ők a Parson Russel terrierek "kistestvérei"), Törpe pincserek és nagyméretű csivavák keresztezéséből jöhetett létre. Hazájában nagyon népszerű, ugyanakkor külföldön nemigen ismerik.

 Folytatás itt.

Magyar kutyafajták sorozatunk követező részében hazánk egyik majdhogynem címerállatáról, a puliról lesz szó.

A pulit valószínűleg a nomád magyarok hozták be a Kárpát-medencébe még a messzi keletről, ezer éve. Azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy a fejta geyedi ismertetőjele a zsinóros (néha nemezes) szőrzet. A Bergamói juhászkutyának van még hasonló, de az inkább nemezes mint zsinóros, és az sem a test minden részén. Na meg persze a Komondornak, de az is a miénk. Csodálkoznék, ha nem lenne rokonsági kapcsolat a két kutyafajta között. Nos, a puli szőre kölönleges. Tökéletes véelmet nyújtott a kies sztyeppeken a farkasok, medvék, hideg, meleg, eső, nap ellen. Vízlepergető, hő- hó- fagy- és harapásálló, igazi vértezet. Job, mint a mai termópulcsik, amit a sícicababák és a gizdacsávók hordanak a fránsziá álpökban. Ráadásul jó álca is, ugyanis az ösmagyaroknak nem ám olyan birkáik voltak, mint a mostani tipikus barikák, hanem úgynevezett Racka-juhokkal rótták a pusztaságokat. Ezeknek a Rackáknak pedig pont olyan raszta szőrük volt, mint a mi pulinknak (és komondorunknak). Képzeljük el, mit gondolhatott az a farkas, aki a nyájra támadt, és a "birka" visszaharapott...
Amúgy nem csak fekete puli létezik. Sokan hallottak már a fehérről is, de van ám még szürke(azaz fakó), maszkos fakó, és amit nem igazán hiszek, zsemleszínű is.

Egy kis golyó, mind kinézetre, mind temperamentumra. Szereti, ha figyelik, ha látják, hoy ő most éppen dolgozik/ugat/keménygyerek. A gazdjával szoros viszonyt tart fönt, ám az idegenekkel szemben bizalmatlan. Persze pulja válogatja.

Ja, és ne gondoljuk hogy a jó öreg pásztoraink egy álló nap a puijuk szőrét tépkették, olajozták, fésülgettk, hoyg az szép zsinóros legyen... Ugyanúgy enyírták tavassza a kutyákat, mint a birkákat szokás!

 A most követező ölebekről már szinte mindről írtam, ezért ez a poszt tele lesz ugróhivatkozásokkal. Ugyanolyan mélységben ugyanis nem akarom még egyszer ugyanazt leírni, majd úgy is szentelek minden egyes fajtának egy külön posztot. Ha mellesleg szeretnétek, hogy írjak egy kutyafajtáról, nyugodtan kommenteljétek be, és majd írok róla.

6. Kis távol-keleti ölebek 

A "maradék" társasági kutyák közül a kis távolkeleti fajtákról az elsők között írtam, a poszt egyébként a palotapincsi elnevezés körül kialakult félreértéseket volt hivatott eloszlatni. De azért itt egy kép egy Tibeti spánielről, amit e legtöbben palotapincsinek neveznek. Ebben kicsit eltérek az FCI besorolástól, mert a Tibeti spánielt ide sorolom, nem pedig a tibeti ölebek közé.

7. Törpespánielek

A törpespánielekről a spánielek sorozatban írtam nemrég, ott egy Cavalier King Charles spániel képe van fönt, ami a Brit törpespánielek közé tartozik, ezért ezen a képen egy Kontitnentális törpespániel, pontosabban egy Papillonn látható.

8. Kis dogszerű kutyák

A kis dogszerű kutyák csoportjáról is volt már szó a molosszusok részben. Most azonban nem egy Francia bulldog, hanem egy Angol van a képen.

 9. Kromfohrländer

A Kromfohrlander az egyetlen fajta ebben a blokkban, amiről még nem írtam. A legfiatalabb német kutyafajták egyike, 1955-ben ismerték el nemzetközileg is fajtaként. Az első tenyésztő, Ilse von Schliefenbaum a németországi Nordrhein-Westfalen szövetségi államban egy kis faluban lakott nem messze egy helytől, melyet "krumme Furche"-nak neveztek, ez azonban a helyi tájszólásban "Krom fohr"-ként hangzott. Az ősök a Drótszőrű foxterrier és a Nagy Vendéen-i griffon voltak. Érdekes, hogy noha mindkét faja, amiből kialakították, igazi vadászkutya, a Kromfohrländer mégis csak enyhe vadászösztönnel rendelkezik. Simaszőrű változatban is tenyésztik, ennek a típusnak félhosszú, selymes szőre van, vagy pedig rövid, valamint a drótszőrű változatbó is van rövid és hosszúszőrű.

A fentiekből is látszik, hogy a legtöbb társasági kutyának valaha volt "rendes mestersége is", csak későb, ahogy ezekben a munkakörökben már nem vették annyira hasznukat, egyre inkább megtalálták az utat a gazdájuk szívéhez, így kedvtelésből tartott fajtákká váltak. Nem mintha manapság nem az összes fajtát csak kedvencként tartanánk, de ők "hivatalosan" is ölebek.