A magyar kutyafajták sorozat következő részében a Komondor mellett méltatlanul kevés reflektorfényt kapó, de ugyanolyan értékes kutyáról, a Kuvaszról lesz szó.
Valószínűleg -mint az egyik legősibb magyar kutyafajta a Pulival, a Komondorral, a Magyar Agárral és a Magyar Vizslával együtt - ez a fajta is a honfoglló őseinkkel együtt került a Kárpát-medencébe. A vándorló magyarok, és egyéb ázsiai törzsek terelőkutyaként, és vadászkutyaként, őrzőkutyaként is használták. Észak-Irak területéről már az időszámításunk előtti 7. évezredből származnak olyan csontleletek, amelyek erőteljes felépítésű, a kuvaszhoz hasonló pásztorkutyák akkori létezésére utalnak. A kutyák életmódja a vándorló törzsekéhez hasonlóan rendkívül kemény volt, a sikeres túlélés szilárd szervezetet, keménységet és valószínűleg vadságot követelt. Az európai középkor kezdetén, az V. században az ősmagyarság az erdős övezetből a füves pusztákra húzódott. Az ott élő török pásztornépek állattenyésztési szokásai hatással voltak az ősmagyarok állattenyésztésére. Kialakult a félnomád jellegű pásztorkodás, és megkezdődött a törzsek vándorlása. A kuvasz kialakulása szempontjából tehát a honfoglaló magyarság mintegy tízmilliós állatállományát kísérő, nagytestű, minden bizonnyal jelentős egyedszámú őrző kutyáknak meghatározó szerepük lehetett. Később, a feudális társadalom kialakulása idején a vagyoni tagozódás folytán elszegényedő réteg is gyakorta dézsmálta a gazdagságot jelentő jószágállományt. A nagytestű pásztor ebeknek ekkor tehát jelentős szerep juthatott a tolvajok, rablók elleni védekezésben. A mai kutatók álláspontja szerint a kuvasz őstörténeti alakulására hatással lehettek a keleti eredetű nomád népek kutyái is.
A honfoglalást követően letelepedő besenyők, böszörmények és káliz népcsoportok szintén hoztak magukkal nagytestű őrző kutyákat, amelyek minden bizonnyal hatottak a már itt lévő populációra. A tatárjárást követően (1241-1242), a XIII. század végén az állattenyésztés újra megerősödött. A IV. Béla által betelepített mintegy 40.000 kun család jelentős gazdasági és kulturális erőt képviselt, ezen kívül új állatfajtákat is meghonosított hazánk területén. A szürke marha őse és minden bizonnyal egy komondorszerű kutya is ekkor kerülhetett a Kárpát-medencébe, a Kaukázus északi részén élt, alánoktól származó jászoknak pedig biztosan voltak a kuvaszhoz hasonló kutyáik, amelyek keveredtek a már itt élőkkel.
Corvin Mátyás vélhetően felkarolta a fajta tenyésztését, a kuvaszt ebben az időszakban, a XV. században a pásztorkodás mellett hajtóvadászatokon is alkalmazták. A Mátyás uralkodása korában fellendülő marhakereskedelem ugyancsak kedvezett a kuvasz népszerűségének. A hajdúk a nagy állattenyésztő körzetekből, elsősorban az Alföldről széles hajcsárutakon terelték Buda felé a csordákat, napi 20-25 km-t tettek meg, Bécsig egy hónapig tartott az útjuk.
A századforduló időszakában a magyar kutyafajták tenyésztése iránt fokozódott az érdeklődés. A kuvasz első fajtaleírása 1905-ből származik, és Buzzi Géza nevéhez fűződik. Ebben az időben tisztázódott a kuvasz és a komondor közötti különbség heves indulatokat kiváltó vitája, és megindult a rendszeres tenyésztés. Erdély és Felvidék elcsatolásával azonban a legjobb minőségű kuvasz tenyészállomány Magyarország határain kívülre került.
Nagytestű, bátor, kitűnő őrző-védő fajta. Idegenekkel szemben alapvetően bizalmatlan, általában egygazdás. Fiatal korában könnyen nevelhető, kétéves kor felett már nehezen idomul.
Feje rendkívül nemes, számos fajtabélyeget hordoz. Fehér színű, enyhén hullámos lefutású szőrzete szép és könynyen ápolható, különleges kezelést nem igényel. A komondorral ellentétben a kuvasz nyáron leváltja szőrtakaróját.
forrás: http://www.mezohir.hu/2002-08/20.html
